Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

14. fejezet - Fészkesvirágúak

14. fejezet - Fészkesvirágúak

Fejes saláta

(Lactuca sativa L. var. capitata L.)

A termesztés jelentősége

Fogyasztása és termesztése történelmi korokra nyúlik vissza. A legelső bizonyítékok Észak-Afrikából, Egyiptom területéről származnak, amelyek szerint az ókorban már ismert és széles körben fogyasztott zöldségféle volt a kötöző változata. Egyiptomból Kis-Ázsián keresztül jutott el Európába, elterjedésében a hódító háborúk nagy szerepet játszottak. Földrészünkön a termesztése először ott indult meg, ahol a vad alakjai is előfordulnak. Görögországból és Olaszországból került az északabbra és nyugatabbra fekvő államokba, így a 15. század közepére Anglia és Franciaország területére (CHROBOCZEK, 1960).

A levélzöldségfélék közül a fejes saláta jelentősége a legnagyobb. Egyes adatok szerint megközelítőleg akkora felületen termesztik, mint a csoporthoz tartozó levélzöldség-növényeket együttesen. Számos termesztési módja és több fajtatípusa lehetővé teszi, hogy szinte az év minden szakaszában fogyasztható, és olyan éghajlatú országokban is széles körben termeszthető, ahol vadon élő alakjai nem fordulnak elő.

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

A fejes saláta fogyasztása, más salátafajokéval együtt, egyes országokban eléri a nyersen fogyasztott zöldségfélék 5–10%-át is. A 70-es évek második felétől megindult sokirányú fajtanemesítése újabb lendületet adott termesztésének és fogyasztásának. Számos színváltozatban, alakban és levélformában ismert.

Nálunk nagyüzemekben csak egészen jelentéktelen felületen termesztik, a hajtató és a szabadföldi terület együttesen alig haladja meg a néhány száz hektárt. A kisüzemekben, a háztáji és a kisegítő gazdaságokban felfutott a termesztése, elsősorban a nagyobb felvevő piacok környékén termesztik a nagy szállítási költségek miatt. Nagyüzemi és az árutermelő kisüzemi területe – a hajtatási és a szabadföldi felülettel együtt – összesen nem éri el az 1000 ha-t (ebben nincs benne a nem árutermelő felület, ami a saláta esetében legalább ugyanakkora).

Termesztésének új lendületet adott a sík fóliás hajtatás elterjedése. A legkedvezőbb áron, viszonylag nagy kereslet mellett áprilisban, májusban értékesíthető, amikor kifutóban van a hajtatott saláta, de még a többi primőrzöldség (paprika, paradicsom, uborka) viszonylag drága. Egyes időszakokra a túlkínálat jellemző, például a fűtetlen fóliás hajtatás lefutása végén vagy az állandó helyükre vetett saláták szedésének az idején. Az utóbbi években úgy tűnik, hogy egy októberi, novemberi fogyasztási csúccsal lehet számolni, bár a mértékét tekintve lényegesen kisebb, mint a tavaszi, húsvéti fogyasztás.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Táplálkozási jelentősége nem elsősorban vitamin- vagy ásványianyag-tartalmában, hanem a téli, kora tavaszi szegényes zöldségválaszték bővítésében rejlik.

Az eltérő ültetési időpontok miatt más fény- és hőmérsékleti körülmények között termesztik, ennek megfelelően a levelekben eltérő az emberi szervezet számára fontos A1-, B1-, C- és E-vitaminok mennyisége. A késő tavaszi, nyári fajták többszörös mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, az üvegházakban vagy a fólia alatt télen hajtatott fajtákhoz képest.

A fejes saláta ásványianyag-tartalma – a többi levélzöldségféléhez hasonlóan – nagy, különösen mészből, vasból és foszforból. Ezek mennyisége – szemben a vitaminokkal – kisebb értékben változik, a fénytől és a hőmérséklettől függően, így ezekben az anyagokban a téli időszakban termesztett saláta is viszonylag gazdag.

A fejes saláta hajlamos az emberi szervezet számára káros nitrát felhalmozására. A köztudatban ezt kizárólag a helytelen nitrogén-műtrágyázásnak tulajdonítják, pedig ebben a folyamatban számos egyéb környezeti tényező is fontos szerepet játszik, mint például a fény vagy a hőmérséklet. FRÖLICH (1972) besorolása szerint nitrát szempontjából, a spenóttal együtt, a legveszélyesebb növények csoportjába tartozik. Az 1kg elősúlyra számított NO3-tartalom elérheti a 2500 mg-ot. Sajnos hazai méréseink és kísérleteink ennél lényegesen nagyobb értékeket is megállapítottak a fejes salátában (TERBE, 1986).

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

A fejes saláta (Lactuca sativa L. var. capitata L.) a fészkesvirágúak (Asteraceae, korábban Compositae) családhoz tartozik. Minden bizonnyal a nálunk is megtalálható vad alakból, a keszegsalátából (Lactuca serriola) származik.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

Gyökere a szaporítás módjától függően (állandó helyre vetés, tűzdelés) eltérően fejlődik. A háborítatlanul fejlődő gyökérből hosszú, 1 m-es vagy még annál is hosszabb karógyökér alakul ki, amellyel száraz éghajlati viszonyok között is fel tudja venni a szükséges nedvességet. A fejlett főgyökéren rövid idő alatt erős, lefelé hatoló oldalgyökerek nőnek, így a viszonylag kis növény gyenge víz- és tápanyag-ellátottságú talajon is jól fejlődik. Ebből ered az a megállapítás, amely szerint a fejes saláta nem túlzottan víz- és tápanyagigényes. A tűzdelés alkalmával azonban a karógyökér megsérül, a gyökérnyakból nagy tömegű oldalgyökérzet tör elő. Ezek a gyökerek sűrűn behálózzák a felső, viszonylag sekély talajréteget, de nem képesek mélyre hatolni.

Levél. A fejlődés kezdetén tőleveleket fejleszt, amelyek szorosan egymásra borulva egy óriási csúcsrügyet alkotnak. A levelek szerkezete vastag, húsos. A levelek színe világos- és sötétzöld lehet, de ismert barna, vöröses barna színváltozat is. A levéllemez magnyúlt, fajtától függően kisebb-nagyobb mértékben hullámos. A később megjelenő száron lényegében kisebb, megnyúlt lándzsa alakú levelek fejlődnek, emberi fogyasztásra nem alkalmasak.

Virág. A szár végén, a fészekpikkelyek által alkotott fészekben sűrűn egymás mellett találhatók a sárga nyelves virágok. Virágzata buga, a virágok szerkezeti felépítésére az 5-ös szám jellemző.

Termése apró, bóbitás kaszat, színe fajtától függően világos vagy egészen sötét. A mag ezermagtömege 0,8–1,2 g. Csírázóképességét 4–5 évig is megtartja.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Fényigény. Általánosságban a fejes saláta tekintetében az egyes fajták igen jelentős eltérést mutatnak. A köztudatban a fejes saláta fényigényes növényként ismert, amelyik az árnyékolást, a köztes termesztést nem bírja.

A nyári fajták csak hosszú, 12 órás, de egyesek csak 16 órás intenzív megvilágításban fejesednek. A magszárképződéshez is hasonló fényviszonyokra van szükségük. Ennél rövidebb nappalok hatására csak nagy leveleket fejlesztenek, de fejesedni nem képesek. Ezzel szemben a téli hajtató fajták már 8–9 órás megvilágításban, gyenge fényerőn is növesztenek fejet. Magszárképzésükhöz valamivel hosszabb és intenzívebb megvilágításra van szükség, de már 10–12 órás nappalok esetén is felmagzanak.

A fajták fényigényéből következik, hogy helytelen megválasztásuk esetén (pl. téli hajtató fajták nyári ültetésével vagy nyári fajták téli termesztésével) a növények fejképzés nélkül magszárat hoznak, illetve nem képesek befejesedni. A termesztési gyakorlatban a nemesítő cégek a folyamatos salátatermesztéshez a fényigény alapján fajtasorokat állítanak össze, ahol havi, kéthavi bontásban közlik a termesztésre javasolt fajtákat.

A fény hiánya – ami nálunk csak a téli hajtatásban fordul elő – kettős takarású termesztőberendezésekben, használt fólia vagy szennyezett üveg alatt elhúzódó fejesedést, laza fejképzést, a palánták megnyúlását idézi elő. Kedvezőtlen fényviszonyok között kisebb a lombtömeg-növekedés, ebből következően kisebb a termésmennyiség.

HARTMANN (1966) vizsgálatai szerint a fejes saláta fejesedéséhez – fajtától függően – legalább 3000–4000 lux szükséges.

Hőigény. A fejes saláta nem hőigényes növény. Egyes fajtái a hideget jól tűrik, az áttelelők mínusz 10 °C-ot is károsodás nélkül elviselnek. A magvak csírázása néhány fokkal fagypont felett megindul. A levélzet 4–5 °C-on már növekedni kezd, a gyökerek fejlődéséhez ennél valamivel magasabb hőmérsékletre, legalább 6–7 °C-ra van szükség. A magvak optimális csírázásához 12–15 °C kell.

A növény 16 °C körüli hőmérsékleten fejlődik ideálisan, bár a nappali hőmérsékleti optimum jelentősen függ a fényviszonyoktól. Ezért a termesztési tanácsokban mindig a fényviszonyok függvényében adják meg az optimális léghőmérsékletet. A fejesedést megelőző időszakban elviseli a kisebb lehűléseket, mínusz 3, mínusz 5 °C nem károsítja – ha nem ismétlődik többször. A fejesedés idején érzékenyebb a hidegre. A tartósan alacsony hőmérséklet több fajtában antociánképződést vált ki, a levelek színe lilászöld vagy vöröseszöld. Rendszerint ez az elszíneződés a hőmérséklet emelkedésével megszűnik, a növény egészséges zöld színe visszatér. A fejesedés idején magas hőmérséklet sem kívánatos, az optimum minden fajtánál általában 1–2 °C-kal kevesebb, mint a levélrozetták képzésekor. A magas hőmérsékletnek laza, könnyű fejek képződése a következménye,

Vízigény. A kevésbé vízigényes zöldségfajokhoz soroljuk. Vízfelhasználása lényegesen kisebb, mint a paprikáé vagy az uborkáé. Szabad földön a legtöbb esztendőben eredményesen termeszthető öntözés nélkül, vannak azonban aszályos évek, amikor kipusztul. Arid jellegű klímánkon megtermő vad alakja is azt igazolja, hogy vízfelhasználása nem nagy.

A vízigényt alapvetően meghatározza a termesztésben a vetés, illetve az ültetés ideje, illetve a termesztés módja. Általában a hajtatásban – különösen ősszel és tavasszal – minimális a saláta vízfelhasználása, de a késő tavaszi és a nyári időszakban lényegesen több vizet igényel, többet párologtat.

Az állandó helyre vetett növény erős karógyökeret fejleszt, ez a száraz időben is elegendő nedvességet tud a levelekhez szállítani a talaj alsó, rendszerint nedvesebb rétegeiből. A bojtos gyökerű tűzdelt növény csak a talaj felső, 20 cm-es rétegét hálózza be, nem képes a gyorsan kiszáradó feltalajból a nedvességet pótolni, ezért gyakran öntözni kell.

A vízigény kismértékben a tenyészidő folyamán is változik. A legtöbbet a fejesedés időszakában igényli, az ezt megelőző levélrozetta képzésekor 20–30%-kal kevesebb a vízfelhasználása. A lendületes fejlődéshez 70–75% talaj-VK szükséges a nyári hónapokban, ha a fejesedést megelőző hetekben ennél valamivel szárazabb a talaj – 65% VK körül van – még nem befolyásolja a növekedés ütemét. 60% VK alatt a vízfelvétel leáll, a növény hervad.

120. táblázat - A fejes saláta átlagos havi vízfelhasználása (GEISSLER, 1985)

Hónap

Vízfelhasználás (l/m2)

Január

19

Február

39

Március

43

Április

84

Szeptember

42

Október

37

November

21

December

19


Tápanyagigény. A fejes saláta fajlagos tápanyagigénye 4,0 kg/t nitrogén (N), 1,8 kg/t foszfor (P2O5) és 6 kg/t kálium (K2O), amely a nyers termésre átszámítva viszonylag kicsi, mert a laza szövetű leveleknek kevés a szárazanyag-tartalmuk. (A nemzetközi szakirodalom ettől lényegesen eltérő mérési adatokat is közöl – 3–3,5 kg/t nitrogén; 1,2–3 kg/t foszfor és 4–9 kg/t kálium –, de hazai vizsgálataink a szabadföldi salátánál, többéves vizsgálati sorozatban, az említett értékeket adták).

A levélzöldségféléknek különösen fontos tápelemük a nitrogén. A nagy zöldtömeg elsősorban ebből a tápelemből épül fel, hiánya pedig gyorsan és szembetűnő módon jelentkezik. A külső, idősebb levelek halványak maradnak, súlyosabb esetben elsárgulnak, a klorotikus tünetek a levél széle irányából a levélnyél felé húzódnak. Az erek közti levélszövet a kisebb hajszálerekkel együtt, egyszerre sárgul meg.

A saláta sem kifejezetten foszforigényes növény. Súlyos hiánya viszont jól felismerhető tüneteket vált ki. Az alsó levelek – szemben a nitrogénhiánnyal – előbb sötétzöld, majd később barnászöld, vöröseszöld elszíneződésűek. A növény igen fejletlen, növekedésben erősen visszamarad, gyökérzete csökött. A tünetek fokozatosan átterjednek a fiatalabb levelekre.

A káliumhiány tünetei a nitrogénéhez és a foszforéhoz hasonlóan az idősebb leveleken jelentkeznek először sárgulás formájában. A nitrogénhiánytól jól megkülönböztethető azáltal, hogy maguk a főerek sokáig zöldek maradnak, miközben az erek közötti szövetek kisárgulnak, esetleg a levél széle irányából már száradni is kezdenek.

A magnézium hiánya rendszerint csak az idősebb leveleken figyelhető meg. Könnyen összetéveszthető a káliumhiánnyal. Attól abban tér el, hogy nem sárgás, hanem idővel narancssárga, vöröses az erek közötti beteg szövet. Súlyos hiány esetén, erős növekedéskor a fiatalabb leveleken is jelentkezhet a kórkép.

A saláta élettani betegségei közül nagyon sok a mészellátás hiányával van összefüggésben. Gyakran nem a talaj csekély kalciumtartalma okozza a mészhiányt, hanem a felvétele körüli zavarok (pl. túl nagy káliumtartalom, nagy sókoncentráció, párologtatáskor fellépő zavarok stb.). A mészhiány a fiatal leveleken mutatkozik először, majd átterjed az idősebb levelekre. A levél szélén szabálytalan alakú, barnásszürke léziók alakulnak ki, amelyek fokozatosan terebélyesednek, végül összenőnek. Az elhalt levélszövet szürkészöld, de megfigyelhetők kisebb antociános elszíneződések is. A lassuló, esetleg teljesen leálló növekedés legjobban a fiatal – rendszerint valamivel sötétebb és hólyagosabb – leveleken érzékelhető. Egyes megfigyelések szerint a mészhiány elősegíti a botritisz terjedését.

121. táblázat - Tápanyagtartalom egészséges és hiányt vagy mérgezési szimptómákat mutató salátanövények fejének szárazanyagában

Tápelem

Egészséges

Hiány

határok

közepes

Nitrogén

– összes N (g/kg)

– NO3–N (g/kg)

1,5–4,0

2,8

1,0–1,5

0,4–1,5

0,58

0,4–0,5

Foszfor (g/kg)

0,13–0,3

0,19

0,19

Kálium (g/kg)

1,0–2,5

1,5

1,0

Magnézium (g/kg)

0,15–0,37

0,21

0,12

Kalcium (g/kg)

0,22–0,50

0,30

0,2

Kén

– összes S (g/kg)

– SO4 (g/kg)

0,06–0,13

0,09

0,08

0,03–0,07

0,04

0,03

Bór (mg/kg)

2,0–6,0

3,7

2,0

Réz (mg/kg)

0,08–0,27

0,17

0,04

Vas (mg/kg)

1,0–10,0

4,32

Mangán (mg/kg)

0,55–3,6

2,09

0,4

Molibdén (mg/kg)

0,002–0,04

0,18

0,002–0,003

Cink (mg/kg)

0,5

1,0

0,4


A saláta a különböző vegyszermaradványokra (gyomirtó szerek) és a levegőben lévő mérgező gázokra (pl. füst) nagyon érzékeny. A talajokban a gyomirtószer-maradvány kimutatására a salátát tesztnövényként használják.

A tápanyagok felvételének dinamikája a növekedés, illetve a lombtömeg-gyarapodás ütemét követi. A növekedés a rozettaképzés, illetve a fejesedés kezdetén hirtelen felgyorsul, majd a fejesedés kismértékben lelassul.

Termesztett fajták, fajtakiválasztás

Az eredményes salátatermesztés alapja a termesztési célnak jól megfelelő fajta kiválasztása. A termesztés módja, illetve időpontja alapján megkülönböztetünk:

– szabadföldi fajtákat,

– hajtató fajtákat,

– áttelelő fajtákat.

A szabadföldi csoporton belül megkülönböztetnek kora tavaszi és nyári fajtákat, a hajtató csoporton belül pedig téli, tavaszi és őszi hajtató fajtákat. A megkülönböztetés alapja a szükséges megvilágítás időtartama és intenzitása, valamint az áttelelők esetében a hidegtűrő képesség. A fajtacsoportok felcserélése a termesztés teljes kudarcát jelentheti. A nyári fajták a fényszegény téli hónapokban nem képesek befejesedni, a hajtató fajták nyáron magszárba mennek.

A hazai piac a tömör, zárt fejet képező, világos színű sima levelű fajtákat kedveli. A fej tömege a termesztés időpontjától függ, a téli hajtató fajták 10–15 dkg-tól már értékesíthetők, a tavasziakból és a nyáriakból pedig a 18–20, illetve a 25–30 dkg-osakat igényli a piac.

A levélzet színe alapján megkülönböztetünk világos (sárgászöld), középzöld és sötétzöld színű fajtákat. Nyugat-Európában igen kedveltek a sötétzöld fajták is, nálunk az utóbbi években már a középzöld színűeket is elfogadja a piac.

A fejnagyság a fajtától és nagymértékben a termesztés színvonalától függ. A hazai kereskedelemben is egyre inkább a nagyobb tömegű és fejű fajtákat vásárolják, ilyen tekintetben még messze elmaradtunk a nemzetközi igényektől, ahol 25, illetve 30 dkg fölött kezdődik a szabvány méret. Maguknak a termesztőknek nem érdekük az extra méretű fejek termesztése, mert a piac egy bizonyos határon túl nem fizeti meg a nagyobb tömeget.

Nálunk nagyon fontos a salátafejek zártsága. Külföldön kevésbé termesztik ezeket a típusokat, mert érzékenyebbek az élettani betegségekre. Helyettük a termesztők azokat a típusokat keresik, amelyeknek zárt ugyan a fejük, de a külső levelek nem simulnak szorosan a fejre. Egyes fajták alsó levelei elfekszenek a talajon. Ezek állandóan nedves fonák felőli oldalukról könnyebben fertőződnek. A nemesítők újabban egészen felálló levélzetű, illetve fejű fajtákat állítanak elő a nagyobb betegség-ellenállóság végett.

Némi ellentmondás van a fogyasztók és a termesztők között a termesztendő fajta levélvastagságát illetően. A vastag, durvább levelű fajták jobban szállíthatók, kevésbé törnek, szedés után kisebb a tömegveszteségük, értékesítési gondok esetén pedig kibírnak egy-két napi tárolást lényeges minőségromlás nélkül. A hazai fogyasztók viszont az egész finom, vékony levelű fajtákat kedvelik, amelyeknek nincsenek meg az említett jó tulajdonságaik. Az áttelelő fajták levele vastagabb, durvább, mint a hajtatóké, ezért gyakran nehezebben értékesíthetők.

A szabadföldi körülmények között kisebb, hajtatásban nagy a jelentősége a koraiságnak. A fajták tenyészidejében egy-két hét eltérés is lehet, ami egy olyan rövid tenyészidejű növénynél, mint a fejes saláta, már igen számottevő. Azt is meg kell jegyezni, hogy a tenyészidő hosszúságát a fajtatulajdonság mellett döntően meghatározzák a környezeti tényezők (fényviszonyok, hőmérséklet) és a termesztés technikája is.

A betegség-ellenállóság kutatása ma már a nemesítés egyik legfontosabb feladata. Vannak olyan salátafajták, amelyek a peronoszpórának 10–12 törzsével szemben ellenállóak. Cél az élettani betegségekkel szembeni ellenállóság kialakítása is, így az üvegesedési és a levélszél-barnulási hajlam csökkentése. A legújabb nemesített fajták között találhatók vírusellenállók, sőt fonalféreg-rezisztensek is.

A termesztésre javasolt fajtákat és azok jellemzését a 122. táblázat ismerteti.

122. táblázat - Fejessaláta-fajták

Fajta

Termesztési mód

A levél jellemzése

Betegség-ellenállóság

Hajtatófajták

Aramir

őszi, téli termesztésre

középzöld, felálló levelű

Bremia NL 1–7 és 10–12 rasszával

szemben rezisztens

Deci-Minor

téli termesztés

üdezöld, laza fejű

Bremia NL 3, 5, 11, 12, 13 rasszával

szemben rezisztens

Diamant

februári vetésre

középzöld, kemény fejű

Bremia NL 1–7 és 10 rasszával

szemben rezisztens

Dandie

korai hajtatás

világoszöld, tömör

nem betegszik

Pantra

téli

sötétzöld, félig felálló

Bremia NL 1–7 és 10–15 rasszával

szemben rezisztens

Ravel

téli

élénkzöld, sima levelű

Bremia 1–6 és 11–14 rasszával

szemben rezisztens

Jessy

őszi–téli–tavaszi

középzöld, nagy fejű

Bremia NL 1–6 és 11–13 rasszával

szemben rezisztens

Julia

téli, kora tavaszi

„szőke” vajsaláta,

világoszöld színű

Bremia 1–7 és 10–12 rasszával

szemben rezisztens

Girelle

őszi és késő tavaszi

középzöld, nagy fejű

Bremia 1–3 és 6 rasszával

szemben rezisztens

Kobak

kora tavaszi

világoszöld

nem fogékony

Pia

késő tavaszi

világoszöld, sima levelű

Bremia 1–6 és 13 és 15 rasszával

szemben rezisztens

Rosalba

kora tavaszi

világoszöld

Bremia 1–7 és 10–12 rasszával

szemben rezisztens

Hajtató gigant

kora tavaszi

sárgászöld

Szabadföldi fajták

Május királya

korai termesztés,

késő tavaszi, őszi hajtatás

középnagy, világos-zöld,

hullámos levelű,

antociánosodásra hajlamos

Dickkopf

korai szabadföldi

középnagy, gömbölyű, zárt,

világoszöld,

kemény, nehezen hoz magszárat

Attrakció

nyár

kissé lapított, zárt, kemény,

levele sima,

hullámos szélű, régóta kedvelt

Audran

nyári

középzöld, tömör

Bremia NL 1–7 és 10–12 rasszával

szemben rezisztens

Capitan

nyári, őszi

középzöld, nagy fejű

Bremia 1–5 és 7 és 10 rasszával

szemben rezisztens

Rigoletto

tavasz, nyár

igen nagy fejű, világos-zöld,

sima levelű,

terméslefutása gyors

Orfeo

nyár

sárgászöld, enyhén hul-

lámos levelű,

szárazságot és a hideget

jól tűri

Soraya

nyári

világoszöld, nagy fejű

Bremia 1–7 és 10–12 rasszával

szemben rezisztens

Ovation

nyári

középzöld, nagy fejű

Bremia 1–7 és 10-12 rasszával

szemben rezisztens

Dabora

kora tavaszi, őszi

világoszöld

Bremia 1–7 és 10–15 rasszával

szemben rezisztens

Keszthelyi nyári

nyári

világoszöld, nagy fejű

nem hajlamos megbetegedésre

Áttelelő fajták

Téli vajfej

kisebb, kemény, lapított fejű,

igen korai,

télállósága közepes,

felmagzásra nem hajlamos

Nansen

középnagy, kerek, zárt,

kemény fejű,

enyhén hólyagos,

világoszöld levelű,

középhosszú tenyészidejű,

jó télálló

Jégsaláta

Hajtatásra

Paulette

őszi, tavaszi

középzöld, kompakt

Bremia 1–5, 7, 10, 13. rasszával

szemben rezisztens

Szabadföldi termesztésre

Mars

tavaszi–nyári, őszi

sötét színű

Bremia NL 1–7 és 10 rasszával

szemben rezisztens

Calona

nyári, őszi

középzöld

saláta mozaik vírusra toleráns

Nabucco

nyári

középzöld

Bremia 1–2 és 5–7 rasszával

szemben rezisztens

Tires

nyári

világoszöld

toleráns


Szabadföldi termesztés

A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

A fejes saláta termesztése nem korlátozódik néhány talajtípusra, a laza homoktól a középkötött vályogon keresztül a kötöttebb talajokig mindenütt jól fejlődik, ha azt trágyázással, talajműveléssel alkalmassá teszik számára. A talaj iránt támasztott igényét a termesztési cél is befolyásolja. Korai termesztéshez a laza szerkezetű, gyorsan melegedő talajok az előnyösebbek. Szabad földön, későbbi ültetéskor a vízmegtartó képességnek nagyobb a jelentősége, mint a koraiságnak. Öntözött körülmények között ez a szempont is másodrendűvé válik.

Általában a semleges talajokat kedveli. Erősen meszes talajon néhány mikroelem felvétele, savanyú talajon a makroelemek felvétele lehet gátolt. Meglehetősen érzékeny a talaj nagy sótartalmára. Ott, ahol a paradicsom vagy az uborka növekedése kifogástalan, a fejes saláta – haragoszöld leveleivel, barna gyökereivel – már a sókártétel tüneteit mutatja. 0,1–0,2%-os sótartalom még nem károsító a növényre.

Helyrevetés esetén a talajt mélyebben kell művelni, palántázáskor elegendő sekélyebben – 20–25 cm mélyen – megmunkálni.

A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE

Rövid tenyészidejénél fogva sem a kombinált szántóföldi, sem a kertészeti vetésforgókban nem termesztjük főnövényként. A kertészeti forgókba előnövényként ültetik. Jól beilleszthető a kései káposztafélék, május közepe után ültetett konzervpaprika vagy a kései paradicsom elé, de vethető még utána csemegekukorica, cékla, ültethető zeller. Másodnövényként – gyors felmagzása miatt – inkább csak a nyár végén ültetik, bár az újabb nyári fajták felmagzási hajlama kisebb. Jól illeszthető a korán lekerülő zöldségfajok (borsó, bab, korai káposzta, korai sárgarépa, spenót, főzőhagyma, korai burgonya stb.) után.

TÁPANYAGELLÁTÁS

A fejes saláta fajlagos műtrágyaigényéről a 123. táblázat tájékoztat.

123. táblázat - A fejes saláta fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, /t)

Termőhely

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

Nitrogén

I.

9,0

7,0

5,0

3,5

II.

9,0

7,0

5,0

3,5

IV.

10,0

8,0

6,0

4,0

Foszfor

I.

9,5

7,5

4,5

2,5

II.

10,5

8,0

5,0

3,0

IV.

8,0

7,0

4,5

2,5

Kálium

I.

10,0

7,0

5,0

3,0

1,5

II.

11,0

8,0

6,0

4,0

2,0

IV.

12,0

8,0

6,0

4,0

2,0


Attól függően, hogy előnövényként vagy másodnövényként termesztjük, eltérő a trágyázási rendszere.

A tavaszi vetésű, illetve ültetésű saláta alá a tápanyagok jelentős részét már ősszel a talajba dolgozzuk. Szervestrágyázásra legfeljebb akkor kerül sor, ha a főnövény azt igényli. A saláta alá csak a szerkezet nélküli homoktalajon vagy erősen kötött talajon adunk szerves trágyát. A műtrágyák közül a foszfort és a káliumot célszerű még ősszel bemunkálni, a nitrogént csak az ültetés előtt adjuk. Kötött talajon is, de laza szerkezetű közeg esetében különösen érdemes a nitrogént megosztani és két részletben adni. A fejtrágyát a rozettaképzés idején, de legkésőbb a fejképzés kezdetéig juttassuk ki! Kivételes esetben adható kálium is fejtrágyaként, ezt azonban érdemesebb alaptrágya formájában kiszórni. Sóérzékeny növényről lévén szó, a sóképző műtrágyákból egyszerre ne adjunk sokat.

Az alap-, illetve a fejtrágyaadagok meghatározásakor a következő felső értékhatárt vegyük figyelembe:

Alaptrágya

fejtrágya

nitrogénből (N)

80–100 kg/ha

50 kg/ha

káliumból (K2O)

200 kg/ha

100 kg/ha

TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

A tavaszi vetésű vagy ültetésű saláta alá ősszel, az őszi mélyszántással kezdjük a talajművelési munkákat, amit a jobb nedvességfelvétel miatt általában nem zárunk le. Tavasszal, a hó elolvadása és a szikkadás után simítóval lezárjuk a felületet, így minimálisra csökkentjük a párolgást. Esetenként – elsősorban az állandó helyre vetéshez – könnyű hengerezés is alkalmazható.

Másodnövény alá, a nyári szárazság miatt, sokkal nehezebb a talaj-előkészítés. A jobb nedvességmegőrzés végett gyakran csak tárcsát használunk. A sekélyen végzett forgatás után azonnal el kell művelni a szántást!

SZAPORÍTÁS

Hazánkban a salátát állandó helyre vetéssel és a palántáról egyaránt termesztik. Tavaszi termesztés esetén a koraiság növelése, valamint a jobb területkihasználás végett palántáról szaporítják, ott, ahol ezek a szempontok kevésbé fontosak, állandó helyre vetik. Mint minden helyrevetéses termesztési technológia, a salátáé is egyszerűbb. Bár a saláta palántanevelése rövid, magas hőmérsékletet fiatalkorában sem igényel, mégis költségessé teszi a termesztést.

Korán tavasszal, amint a talajra lehet menni, azonnal kezdhető az állandó helyre vetése. Apró magja miatt ez körülményes, normál vetőgéppel nehezen végezhető, a szükséges tőtávolság csak a kelés után, egyeléssel állítható be. Precíziós vetőgép használatakor erre a műveletre nincs szükség. Drazsírozott mag esetén normál vetőgéppel is kialakítható a kívánt tenyészterület egyelés nélkül. Kézi műveléshez 25–30 cm-es sortávolságra és 20–25 cm-es tőtávolságra kell vetni (140–170 ezer növény/ha). Gépi művelés esetén 3×30+60 cm-re vetünk. A könnyebb szedés végett gyakran a kézi műveléshez is alkalmazzák az ágyásos vetést. A vetőmagigény 1,5–3,5 kg/ha, a vetőgép típusától és a művelésmódtól függően.

A palántanevelést 6 héttel a kiültetés előtt kezdjük meg. Elsősorban fűtött fóliasátorban, ritkábban üvegházban neveljük a palántákat.

Őszi termesztéshez a palántát szabad ágyakban állítjuk elő. A vetéstől a tűzdelésig 1 m2-en 700–800 palántát célszerű fölnevelni, szükség esetén a tőszám 1000 db-ig növelhető. Ennél sűrűbb vetésből nem várható jó minőségű palánta.

Másodtermesztéshez ennél is ritkábban lehet vetni a szabad ágyakba, kb. 400–500 db-ot négyzetméterenként. Ennek megfelelően a szükséges magmennyiség 1,5 g, illetve 0,8 g/m2.

ÁPOLÁSI MUNKÁK

A palántáról való termesztés ápolási munkái megegyeznek az állandó helyre vetésével. A különbség az, hogy a kiültetett növényeket mindenképpen be kell öntözni, és a ritkítás magától értetődően elmarad. Az ún. beiszapoló öntözésnek nem a vízutánpótlás a célja, hanem a kiültetett palánták gyökerének a beiszapolása, a levegő kiszorítása, így a kifogástalan eredés elősegítése. Ültetéskor a palántákat nem szabad túl mélyre rakni, mert az elősegíti a botritiszes és peronoszpórás betegség elterjedését.

Őszi termesztés csak öntözött körülmények között lehetséges. Az állandó helyre vetett mag a nyári száraz melegben nem kel ki, a kiültetett palánta is csak erős öntözés után ered meg. Kelesztő öntözésnek 5–10 mm-t, a tenyészidőben vízpótlás céljából 25–30 mm-es adagokat adjunk.

BETAKARÍTÁS

A fejes saláta termesztésével nagyobb felületen foglalkozó országokban (Kalifornia, Franciaország) már léteznek betakarítógépek. Nálunk jószerével csak szedőkocsikat alkalmaztak a nagyüzemek, de a termesztés visszaesésével ezek is használaton kívülre kerültek. Jelenleg kézi vágás után közvetlenül ládába rakják a fejeket. Sajnos a termesztés színvonala – talajművelés, az ápolási munkák nem előírásszerű elvégzése – nem teszi lehetővé az egyszeri szedést. Ahhoz, hogy megfelelő tömegű, jól befejesedett termést lehessen értékesíteni, a fejeket két-három alkalommal kell válogatva vágni. Többek között ez is akadálya a gépesítésnek, ahol a válogatva szedés nem lehetséges. A kései (nyári) fajták szedését a magszárképződés miatt nem szabad nagyon elhúzni.

Hajtatás

A fejes saláta a legrégebben hajtatott növények közé tartozik, és mint primőrt, ma is széles körben fogyasztják. Tavasszal, március közepétől kezdődik a fő fogyasztási idénye és ez április végéig, május közepéig, a paprika-, a paradicsom- és az uborkaárak mérséklődéséig tart. Ezzel szemben más országokban – éppen a hajtatása miatt – egész évben szívesen és nagy mennyiségben fogyasztott zöldségfaj. Nálunk szinte csak fűtött és a fűtés nélküli fóliás létesítményekben hajtatják, üvegházi termesztése – csekély jövedelmezősége miatt – nem terjedt el.

Érdemes lenne nagyobb felületen is foglalkozni váz nélküli fólia alatti termesztésével, mert esetenként kedvezőbb áron értékesíthető, mint a fűtetlen fólia alatt termesztett saláta.

PALÁNTANEVELÉS

A fejes salátát csak palántáról hajtatjuk. A magot vagy közvetlenül a tápkockába vetjük, vagy tűzdeljük a palántát. Drazsírozott mag a tápkockakészítéssel egy menetben is vethető. A tűzdeléshez sűrűn vetünk, ez végezhető szaporítóládába, illetve közvetlenül a fóliasátor vagy az üvegház talajába. Ilyenkor a pikírozásig 2500–3000 növényt nevelünk fel négyzetméterenként, 3,5–4 g magból. Nagyüzemekben lehetőség van a palántanevelés teljes gépesítésére. A nagy teljesítményű tápkockakészítő gépekkel 10–180 ezer földkocka gyártható le óránként, és ugyanennyit vet be a gép pneumatikus magadagolója segítségével. Jó minőségű mag és megfelelő földkeverék esetén 1–2%-os az olyan tápkocka, ahová nem került mag vagy amelyikben két növény csírázik ki.

A fejes saláta palántaneveléséhez a zöldséghajtásban használatos legkisebb méretű tápkockákat, a 4F14 vagy 5×5 cm-eseket használjuk. A növény fejlődése szempontjából ennél nagyobb tápkocka lenne az ideális, de a tápkocka méretének növeléséből adódó többletköltségek nem teszik gazdaságossá a palántanevelést.

A salátamag csírázásához a legkedvezőbb hőmérséklet a 12–15 °C. Az ennél magasabb hőmérséklet ugyanúgy káros, mint a 10 °C alatti. 30 °C felett a csírázás megáll, nagyon hiányos a kelés. A palánták kelése, illetve tűzdelése után a következő hőmérsékleti értékek tartása fontos (SOMOS, 1980):

napos időben

borús időben

éjjel

6–8 °C

5–7 °C

nappal

16–18 °C

10–12 °C

szellőztetés

20 °C felett.

+

A palántanevelés ideje rövid, mindössze 6–8 hét, amit a hőmérsékleten és a fényviszonyokon kívül a palántanevelés módja (pl. tűzdeléssel vagy tűzdelés nélküli) és a tápkocka mérete is befolyásol.

A palántanevelés időtartamának ismeretében nagy pontossággal lehet programozni a kiültetés idejét. Folyamatos piaci igény esetén időzítéses termesztéssel lehetőség lenne nálunk a termálvízzel fűtött fóliasátrak folyamatos kihasználására.

124. táblázat - A salátapalánta-nevelés időtartama napokban az ültetés időpontjától és a tápkockamérettől függően (optimális palántanevelési hőmérsékleten)

Ültetési idő

A palántanevelés időtartama (nap)

4,2 cm-es

5 cm-es

tápkockában

Szeptember 15.

26

31

Október 1.

28

33

Október 15.

30

36

November 15.

35

42

December 15.

42

50

Január 15.

45

55

Február 15.

42

50

Március 1.

35

42

Március 15.

30

36

Április 1.

28

33


ÜLTETÉS

A fejes salátát fűtés nélküli fólia alá március első napjaiban szoktuk kiültetni. Ezt követően előfordulhat, hogy nagyobb lehűlések alkalmával a fólia alatti hőmérséklet a fagypont alá süllyed, de erre a saláta kevésbé érzékeny. A hideget követő egy-két napig antociánosodás mutatkozik azokon a fajtákon, amelyek erre egyébként is hajlamosak, de a fölmelegedés megindulásával visszanyerik egészséges zöld színüket. A fűtés nélküli hajtatás mellett elterjedt az enyhe fűtéses (ún. vészfűtéses) salátatermesztés és az ennél magasabb szinten fűtött hajtatás is. A termesztőberendezések hőlépcsőjétől függően a következő időpontokban szabad a salátát kiültetni:

fűtés szintje

kiültetés ideje

fűtés nélküli hajtatás

március eleje

enyhén fűthető fóliák (5–6 °C ?t)

február vége

10–15 °C ?t fűtésű fóliák

február közepe

15–20 °C ?t fűtésű fóliák

január

A hazai gyakorlatban 25 növényt ültetünk ki négyzetméterenként, de a jobb minőség végett a nagyobb fejű fajtákat 22,5 × 22,5 cm-re is rakják, ami 20 db/m2 növénynek felel meg. A sor- és tőtávolság szerinti növénysűrűséget a 125. táblázat mutatja. Túl sűrű ültetéssel a fejek kisebbek lesznek és később szedhetők, a túl ritka ültetés a bevétel csökkenésével jár.

125. táblázat - A fejes saláta vetőmag- és helyigénye a palántaneveléshez

Sor- és tőtávolság (cm)

A növények száma (db/m2)

Palántaszükséglet (db/ha)

Vetőmag- szükséglet (kg)

Palántaneveléshez szükséges felület (m2)

4 cm-es tápkocka

5 cm-es tápkocka

10% tartalék

25% tartalék

10% tartalék

25% tartalék

10% tartalék

25% tartalék

10% tartalék

25% tartalék

25×25

16,0

175 000

210 000

0,35

0,43

320

380

500

580

25×20

20,0

218 000

252 000

0,43

0,51

400

470

600

700

20×20

25,0

275 000

312 000

0,55

0,63

500

580

760

870

22×16

28,3

311 000

353 000

0,62

0,71

560

660

850

1000

18×18

31,0

330 000

380 000

0,68

0,76

640

700

950

1070

20×15

33,3

365 000

450 000

0,73

0,83

680

790

1030

1170


A fejes salátát több olyan betegség fenyegeti, amelyik a leveleknek a talajjal való érintkezéskor léphet fel. Ebből kifolyólag nem szabad a palántákat túl mélyre ültetni, a tápkockának a kétharmad része, de a fele mindenképpen maradjon a föld felett.

Az ültetést minden esetben 5–10 mm-es beiszapoló öntözés kövesse!

KLÍMASZABÁLYOZÁS ÉS ÁPOLÁSI MUNKÁK

A fejes saláta azok közé a hajtatott növények közé tartozik, amelyek egészen minimális ápolást igényelnek. Ezek a munkák a következők: szellőztetés, öntözés, fejtrágyázás, növényvédelem. Lendületes növekedés esetén, nem túl gyomos talajon a kapálás elhagyható, mert a növény hamar betakarja leveleivel a talaj felületét.

A szellőztetéssel szabályozhatjuk a léghőmérsékletet, a páratartalmat és a levegő összetételét. A pontos hőmérséklet tartása csak a növények magasságában (a saláta esetében közvetlenül a talaj felületén) elhelyezett hőmérővel lehetséges. 1–1,5 m magasságban akár 10–15 °C eltérés is lehet, ami azt a téves érzetet keltheti, hogy túl van fűtve a termesztőlétesítmény. Az ideális hőmérséklet függ a fényviszonyoktól és a növény fejlettségétől. A kiültetés után az átgyökeresedésig nem előnyös a túl magas léghőmérséklet, mert a lombozat megnyúlik. 10–12 °C hőmérséklet napközben elegendő. Fejesedéskor a magas hőmérséklet hatására laza, puha, széteső fejek képződnek. Ha a külső hőmérséklet lehetővé teszi, még napos időben se engedjük a hőmérsékletet 15–20 °C fölé menni, éjszakára pedig 5–10 °C-ra csökkentsük. Ügyeljünk arra, hogy a gyökértevékenység fenntartásához a talaj ne hűljön 6–7 °C alá. A fényviszonyoktól, valamint a napszakoktól függően a 126. táblázatban foglalt értékeket kell a szellőztetéssel, illetve a fűtés szabályozásával tartani.

A saláta mínusz 1–2 °C-os hideget károsodás nélkül elvisel, de meg kell jegyezni, hogy ilyen tekintetben a hajtató fajták között igen lényeges különbség van. Mínusz 5 °C körül szenved olyan maradandó károsodást, ami további fejlődését vagy értékesíthetőségét kétségessé teszi.

A fejes saláta tenyészideje az ún. gyorstermesztési módszerrel a hagyományos hajtatáshoz képest 1–2 héttel lecsökkenthető, így a legfényszegényebb hónapokban is 8–9 hét alatt piacképes áru szedhető (SOMOS, 1980). A fejesedés kezdetéig 5 °C-kal magasabb hőmérsékletet tartanak éjjel, majd csökkentik. A nappali hőmérséklet is 5–10 °C-kal magasabb. A fejesedés kezdetétől a javasolt hőmérséklet azonos a már ismertetett hagyományos módszerével.

126. táblázat - Az évszaktól, napszaktól és az időjárástól függően a fejes saláta hajtatásához javasolt hőmérséklet a fejesedés kezdetéig

Hónap

Nappal

Éjjel

Napos időben (°C)

borús időben (°C)

napos idő után (°C)

borús idő után (°C)

Január

16–18

6–8

7

6

Február

16–18

6–8

7

6

Március

19–22

8–10

9

6

Április

20–25

9–12

10

7

Október

16–18

6–8

8

6

November

14–16

6–8

7

6

December

14–16

6–7

6

6


Öntözés. A talaj vízkapacitása nem csökkenhet 65% alá, mert a növények erős fonnyadásnak indulnak. A túlöntözések a gombás és a baktériumos betegségek terjedését segítik elő, ami különösen a téli fényszegény hónapokban veszélyes. A talaj kötöttségétől és a humusztartalmától, valamint az időjárástól függően a fejesedés kezdetéig 2–3 alkalommal 15–20 mm-es öntözéssel a növény vízigénye kielégíthető. Ez nem foglalja magában az esetenkénti párásítást. A fejesedés idejére valamivel nagyobb vízadagok adhatók (20–25 mm). A párásító öntözések gyakorisága a fényviszonyoktól, a külső páratartalomtól és a szellőztetés mértékétől függ. 1–2 mm-es vízadagokkal, a 75–85%-os páratartalmat kell tartani. Szeles, napos időjárásban akár napi 3–4-szeri párásítás is szükséges lehet, amire különösképpen a fejképzés idején kell ügyelni. A tenyészidőszak végén ideálisnak mondható páratartalommal, napsütéses időben 10–20 g-ot is képes a saláta naponta növekedni.

A szélsőséges páraviszonyok a fejes salátánál igen gyakran súlyos élettani betegségekhez vezethetnek. A kora őszi, késő tavaszi hajtatás, de a szabadföldi termesztés jellegzetes, nem fertőző betegsége a száraz levélszélbarnulás, ami esetenként nagyobb károkat idéz elő, mint a legveszélyesebb gombás betegségek. Tünetei először a kályhák, ajtók, szellőzők közelében észlelhetők.

A lágy levélszélbarnulás a fóliasátor párásabb részein lévő növényeken jelentkezik. Ősszel és télen gyakoribb, amikor nagy a levegő páratartalma és a talaj sok vizet tartalmaz.

A kora tavaszi hajtatásban – amikor még nincs szükség gyakori szellőztetésre – jó hatással alkalmazható a szén-dioxid-trágyázás, amelyet a saláta különösképpen meghálál. ZATYKÓ (1973) vizsgálatai szerint a normális szén-dioxid-tartalom háromszorosa (0,1%) a legkedvezőbb, 13–25 °C-on. A saláta főleg napos, párás, langyos időben hasznosíthatja jól a CO2-ot, borús, hideg időben a kezelésnek nincs hatása. A túladagolás mérgezést okozhat, amit a növény az erek kivilágosodásával, erős levélhólyagosodással jelez.

Ha a laboratóriumi talajvizsgálatok indokolják, a fejtrágyázást egyszer, nagyon ritka esetben kétszer végezzük el, miután a gyökeresedés megindult, de a fejesedés még nem kezdődött el.

A fejes saláta túlzott műtrágyázása a sókártétel tüneteinek kialakulásához vezet. Az ilyen állomány foltszerűen visszamarad a fejlődésben, a levélzet sötétzöld, a hajtáscsúcs is haragoszöld színt mutat.

SZEDÉS

A szedés időpontja attól függ, hogy hol kívánjuk értékesíteni a fejes salátát. Egyes országokban már 60–70 g-os növényeket is kivágnak, míg az igényes nyugat-európai piacon 250 g-osak vagy e fölöttiek szedhetők. A hazai piac az évszaktól függően más szabványt ír elő. A legkisebb I. osztályú fejek a tél végén 100 g-os tömeggel szedhetők, ebben az időben a II. osztályúnak meg kell haladnia a 70 g-ot. Április végén, amikor nagyobb a kínálat, mint a felvásárlás, 170–180 g-os fejeket vesz át a kereskedelem.

Őszi hajtatáshoz, a hajtatásos termesztés egyéb időszakától eltérően, palántáit nem tápkockában neveljük, hanem szálas palántákat ültetünk ki. A magot 4–5 héttel a kiültetés előtt szabadágyakba vetjük. Négyzetméterenként 400–600 növényt nevelünk fel. Szeptemberi ültetéshez a fajtákat megfelelő körültekintéssel válasszuk ki. A nyáriak már rosszul fejesednek ebben az időszakban, a téliek a hosszú nappalok miatt még magszárat fejleszthetnek. Legkésőbb szeptember végén, október elején, a fagyok beköszöntése előtt húzzuk fel a sátrakra a fóliatakarót.

Magtermesztés

A saláta magtermesztését szántóföldi vetésforgókban a kalászosok, a borsó vagy az olajlen után végzik. Rossz előveteménynek mondható a kukorica és a káposztarepce. A betegségek miatt saját maga után nem szabad vetni!

A vetés ideje március eleje, az áttelelő fajtáké augusztus második fele, szeptember eleje. A mag vethető hagyományos és precíziós vetőgéppel, valamint drazsírozott magról.

A magtermesztés szempontjából az optimális tenyészterület a 450–600 cm2 lenne, de ilyen sűrű növényállomány mellett a gépesítés nem oldható meg. Ezért a gyakorlatban a 220–166 ezer növénynek mindössze az 50–60%-át vetik (127. táblázat). Újabban a gépi művelés miatt szalagos vetést is alkalmaznak (3×35 + 50 cm).

127. táblázat - A fejes saláta állománysűrűsége magtermesztés esetén (db/ha) (ASZTALOS, 1979)

Tőtávolság (cm)

Sortávolság (cm)

30

35

40

45

15

222 220

190 473

166 666

148 146

20

166 665

142 870

125 000

111 100

25

133 332

114 296

100 000

88 888*


* Jelenleg a gyakorlatban alkalmazott tőszám

Az elvetett mag mennyisége függ az alkalmazott tenyészterülettől, a vetőmag minőségétől és a vetőgéptől. Jó csírázóképességű magból normál vetőgéppel vetve 2,5–3 kg a vetőmagszükséglet.

A vetés után a talajt gyommentesen tartjuk. 2–3 leveles korban, az első kapálással egy időben beállítjuk a tőszámot és elvégezzük az első fejtrágyázást. A nagyobb fejű fajtákból folyóméterenként 5 db-ot, a kisebbekből 7 db-ot hagyunk meg. A magszárba indulásig közepesen gyomos talajon két kézi sorkapálást, két gazoló kapálást és legalább 4–5 gépi sorkapálást kell végezni.

A fejes saláta önbeporzó növény, de hűvös, esős, szeles időben a virágzás elhúzódik és gyakori az idegenmegporzás. Elsőfokú szaporulat esetén 200 m izolációs távolságot, kereskedelmi magnál 5 m-t kell hagyni.

A fejes saláta szelektálását a fejek teljes kifejlődésekor, a kötözősalátáét és a metélősalátáét közvetlenül a magszár előtörése előtt végezzük. A beteg egyedeket azonnal eltávolítjuk. Ezeket mélyen kell kivágni, mert a kitört és letépett fejek után a növény újból kihajthat.

A mag érése a virágzás sorrendjét követi. Először a főhajtáson érnek be a magvak, ez adja a legjobb minőséget. Ezt követi a tömeget adó oldalvirágok magjának érése. Minél ritkább a növényállomány, annál több oldalhajtás képződik, aminek elhúzódó, egyenetlenebb érés a következménye. A ritka növényállomány aratását akkor kezdjük, amikor a fészekvirágok 60–65%-a bolyhosodni kezd. Sűrűbb növényállomány esetén kevésbé kell a mag kipergésétől tartani, várhatunk a virágok 70–95%-os bolyhosodásáig.

A magszárat – a veszteségek csökkentése végett – a kora reggeli órákban vágjuk, 10 cm-es tarlót hagyva. A levágott szárat 2–3 napig hagyjuk utóérni, majd rendfelszedővel felszerelt gabonakombájnnal kicsépeljük.

Várható termés 0,5–0,7 t/ha.