Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Endívia

Endívia

(Cichorium endivia L.)

A termesztés jelentősége

Feltehetően Kelet-Indiából származik, a régi egyiptomiak és görögök már az i. e. 200-ban termesztették. YAMAGUCHI (1983) szerint a Földközi-tenger térségéből az időszámításunk utáni 1200 körül kerülhetett Európa északabbra fekvő területeire. BALÁZS és FILIUS (1973) az endívia őseként a Földközi-tenger térségében és Turkesztánban található Cichorium endivia subspec. pumilumot, illetve a Cichorium divaricatumot említik.

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

Nálunk szinte teljesen ismeretlen, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában azonban széles körben termesztett és fogyasztott, zöld salátaként felhasználásra kerülő növény. Rövid tenyészideje, mérsékelt hőigénye, termesztésének egyszerűsége és biztonsága, valamint táplálkozási értéke miatt napjainkban is terjed. Ausztriában csak az utóbbi években kezdtek el jelentősebb felületen foglalkozni vele (elsősorban őszi termesztésével és hajtatásával), és a lakosság körében rövid időn belül népszerű lett, egyre többen keresik a piacokon. Kelet-Európában viszont, annak ellenére, hogy már saját fajták is állnak rendelkezésre, még mindig a kevésbé elterjedt zöldségfélék közé tartozik.

Az endíviasalátának két változata (fajtacsoportja) ismeretes, a finoman csavarodott, csipkézett levelű, keserű ízű endívia típus, és a széles, vastag levelű, keseredésmentes eszkarol típus. A keserű változat jellegzetes ízét inulintartalma adja (BALÁZS és FILIUS, 1973).

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Az endíviasaláta táplálóanyag-tartalmát (kémiai összetételét) – változatonként külön is feltüntetve – a 128. táblázatban közölt adatok szemléltetik. Ezekből látható, hogy mind a tulajdonképpeni endívia, mind az eszkarol típus jelentős A-, B1-, és B2-vitamin-forrás. Figyelemre méltó továbbá a fehérje-, kalcium- és vastartalmuk is. Viszonylag kevés C-vitamin és magnézium található bennük. A két típus kémiai összetétele bizonyos mértékig egymástól is különböző. Az eszkarolban kevesebb a karotin, a magnézium és a foszfor, ugyanakkor valamivel több a szárazanyag, a szénhidrát és a B1-vitamin, mint az endíviaváltozatban.

128. táblázat - Az endívia táplálóanyag-tartalma (100 g ehető részben)

Megnevezés

Endívia típus

Eszkarol típus

Energia (kJ)

46,0

50,0

Szárazanyag (g)

5,0

6,0

Fehérje (g)

1,3

1,2

Olaj (g)

0,2

0,2

Szénhidrát (g)

1,2

1,5

B1-vitamin (tiamin) (mg)

0,07

0,09

B2-vitamin (riboflavin) (mg)

0,08

0,07

PP-vitamin (niacin) (mg)

0,4

0,4

C-vitamin (aszkorbinsav) (mg)

8,0

5,0

A-vitamin (béta-karotin) (mg)

1,5

0,96

Kalcium (mg)

42,0

50,0

Vas (mg)

2,0

0,7

Magnézium (mg)

20,0

14,0

Foszfor (mg)

30,0

21,0


Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA, NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

Az endívia (Cichorium endivia) a fészkesvirágúak (Asteraceae) családjába tartozik.

SPITTSTOESSER (1979) szerint az eszkarolt az endíviából szelektálták, és egyes helyeken batáviai endívia szinonim néven ismerik. BALÁZS és FILIUS (1973), továbbá BORISZOVA és munkatársai (1979) szerint:

C. e. var. crispum – az endívia,

C. e. var. latifolium – az eszkarol.

Vad alakja kétéves, termesztett változata egyéves növény.

A levélzet jellege alapján a két típus elkülöníthető. Az endívia levele keskeny, finoman csavarodott, csipkézett, fodros, középzöld színű és enyhén keserű ízű. Az eszkarol levelei szélesek, vastagok, ép szélűek, közepükön fehér csík húzódik végig, ízük simább, kevésbé jellegzetes és egyáltalán nem keserű.

Gyökérzete finom, ritkás. Főgyökere 130–160 cm, oldalgyökerei pedig általában csak mintegy 20 cm mélyen hatolnak a talajba.

A magszár vastag, elágazásra hajlamos, kb. 60–90 cm hosszú.

A virágok általában öntermékenyülők, nálunk júniusban nyílnak.

A termés és a mag a cikóriáéhoz hasonló, de annál zömökebb, a magon lévő bóbita pedig erőteljesebb. A mag 2–3 mm hosszú, 1 mm széles és kb. ugyanolyan vastag, ezermagtömege 1,2–2,0 g, csírázóképességét 4–5 évig megtartja.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Hőigénye. Mindkét változata hidegtűrő (0, mínusz 1 °C), a nagy meleget nem bírja, ilyen körülmények között fejlődése nem kielégítő (YAMAGUCHI, 1983). Hazai megfigyelések szerint optimális hőigénye a fejes salátáéval megegyezően 13–16 °C (BALÁZS–FILIUS, 1973). Meleg nyarú mérsékelt övi termőhelyeken csak tavaszi, kora őszi, illetve őszi termesztésre ajánlják (THOMPSON–KELLY, 1957). SPITTSTOESSER (1990) szerint 15–21 °C közötti hőmérsékleten fejlődik legjobban.

Fényigény. Kifejezetten hosszúnappalos növény, ilyen körülmények között fejesedés nélkül magszárba megy (BALÁZS–FILIUS, 1973).

Vízigénye nagy, ezért öntözés nélkül nem termeszthető sikeresen.

Tápanyagigénye nagy. Közepesnél jobbnak minősülő átlagtermés esetén hektáronként 180 kg nitrogén, 50 kg foszfor és 400 kg kálium tiszta hatóanyagot von ki a talajból (BALÁZS–FILIUS, 1973).

Fajtái

• Az endívia változatai közül Nyugat-Európában az Ankas, a Bubikopf, a Golda, a Güne Krause, a Rosabella, a Stamm 5 és a Stamm 15, az Amerikai Egyesült Államokban a Deep Heart, a Green Curled és a Sadad King, Oroszországban a Mohavidnüj és a Zelenüj Kudranüj fajtákat termesztik.

• Az eszkarol változat legismertebb, legelterjedtebb fajtái az amerikai kontinensen a Broad Leaved Batavian, a Florida Deep Heart, a Full Heart Batavian, Európában pedig az Escariol Grüne Breite Vollherzige és az Escariol Gelbe Breite Vollherzige, valamint a Bagonija sirokolisztnaja fajtákat termesztik.

Termesztés

Termesztésére az egész ország területe alkalmas. A talajjal szemben különleges igénye nincs. Legjobban azonban a gyorsan fölmelegedő, középkötött, jó vízgazdálkodású talajokon díszlik. A túlságosan kötött, levegőtlen talajokat nem szereti, ezeken nem fejlődik rendesen. Kémhatás tekintetében a 6,5–7,8 pH-érték közötti talajok ideálisak számára.

Az endívia termesztése és felhasználása minden tekintetben hasonló a fejes salátáéhoz. A termesztés időzítéséhez tudni kell, hogy betakarítására általában a vetés után 90–95 nap múlva kerülhet sor.

Nálunk elsősorban olyan őszi fogyasztásra másodterményként számításba vehető növény, amely július közepe és október vége között foglalja el a területet. Valamennyi, erre az időpontra már betakarított korai zöldségféle jó előveteménye, így pl. a zöldborsó, a spenót, a korai burgonya és a korai káposztafélék.

A talaj-előkészítést az endívia termesztéséhez is a többi másodvetésű növénynél szokásos módon kell elvégezni. A sekély tarlóhántást a terület lezárása, majd elmunkálása kövesse. A tarlóhántás eszköze – az elővetemény jellegétől és a talaj típusától függően – lehet kultivátor, illetve tárcsa is.

Szaporítása állandó helyre vetéssel és palántaneveléssel lehetséges. Körülményeink között palántaneveléssel érdemesebb szaporítani. A vetés időzítése a szaporítási módtól és a tervezett fogyasztási időszaktól függő. Palántanevelés esetén általában a vetéstől a betakarításig 18–22 hetet lehet számítani. Ebből 6–7 hetet vesz igénybe a palántanevelés.

Palántaneveléshez a magvakat a tervezett szedési idő előtt kb. 20 héttel kell elvetni 1–1,5 cm mélyen. A palánták a sűrű térállást nem bírják, ilyen körülmények között megnyúlnak, ezért ritkábban kell vetni (1,5 g/m2). A biztonságot és a válogatás lehetőségét is szem előtt tartva általában úgy számolnak, hogy 1000 palánta fölneveléséhez 3 g magra van szükség, és 100 m2 palántanevelő felülethez 30–50 g a vetőmagszükséglet.

Nyári fogyasztásra február utolsó, március első napjaiban vetik, fóliasátorba. A palánták április első napjaiban már kiültethetők. Ebben az esetben a szedésre június végén, július elején kerülhet sor.

Őszi fogyasztásra június első napjaiban vetik szabadföldi palántanevelő ágyba, és a palántákat július végén ültetik ki állandó helyre. Így szeptemberben válik betakaríthatóvá.

A palántanevelésben arra kell törekedni, hogy a kiültetés tervezett idejére a növények minél fejlettebbek, lehetőleg 4–6 levelesek legyenek. Kiültetés előtt a külső, nagyobb leveleket visszavágják, ezzel csökkentik a párologtatófelületet, ezáltal segítik a gyorsabb és jobb megeredést.

Kiültetéskor az alkalmazott sor- és tőtávolság a fajtától, a termesztés körülményeitől és helyétől függően változó.

Hajtatásban – de a kisebb levélrozettát fejlesztő fajták szabadföldi termesztése esetén is – 25–30 cm sor- és 20–25 cm tőtávolságot lehet alapul venni. A nagyobb fejet nevelő fajtákat szabad földön 30–40 cm sor- és 25–30 cm tőtávolságra ültetik.

A palántákat olyan mélyre kell ültetni, amilyen mélyen a palántanevelő ágyban voltak. Az ennél mélyebbre ültetett növények nem fejesednek rendesen.

A palántákat kiültetéskor alaposan be kell öntözni.

Az ápolási munkák a talaj rendszeres gyomtalanításából, az öntözésből állnak. A lombot is benedvesítő permetező öntözés hatására a lombozaton megtelepedhetnek a rothasztó kórokozó gombák, ezért célszerűbb a vizet árasztó vagy csepegtető módszerrel kijuttatni.

Különleges, és nem minden esetben elvégzett ápolási munka a halványítás. Ehhez vagy letakarjuk az egész növényt virágcseréppel vagy szalmával, vagy a leveleket közvetlenül a csúcsi rész alatt összekötözzük. Az utóbbi az egyszerűbb és a célravezetőbb megoldás. A letakart vagy összekötözött belső levelek fényellátása csökken, így zsengék, világosabb színűek maradnak, az endívia típus pedig kevésbé lesz keserű.

A takarásra 2–3 hétig van szükség, ezután az endívia már szedésre alkalmas (BALÁZS–FILIUS, 1973).

Szedés. Az endívia akkor éri el a betakarításra alkalmas állapotot, amikor a levélrozetta növekedése befejeződött, elérte a fajtára jellemző méretet. Szedéskor az egész fejet levágják, a külső, érdes felületű, nagyon keserű – és általában deformált – leveleket eltávolítják.

Szabadföldi termesztés esetén 100 m2-enként általában 800 db fejjel lehet számolni, amelyek átlagtömege megtisztított állapotban 300–500 g. A szántóföldi terméstömegnek mintegy 15%-a hulladék.

Az endíviát Oroszországban állandó helyre vetik. BORISZOVA és munkatársai (1979) kora tavasztól 2–3 hetenként megismételt, két-háromszori szakaszos vetését ajánlják, 45 cm-es sor-, illetve 50+20 cm-es ikersortávolságra. A sorokban a növényeket 20–25 cm-es tőtávolságra javasolják egyelni.

Hajtatás. Az endívia a nyugat- és az északnyugat-európai országokban elsősorban ősszel és a tél első felében fogyasztott növény. Az utóbbi időpontra termesztőberendezésben hajtatják. Őszi, téli hajtatáshoz a magot augusztus közepe és szeptember közepe között már olyan helyiségbe vetik, amelynek későbbi fagyvédelme megoldható.

A palánták szeptember végére, illetve október végére érik el az állandó helyre ültetéshez szükséges 4–6 leveles állapotot. A termesztésre általában üvegházban kerül sor, ahova általában 30×25 cm sor- és tőtávolságra ültethető ki. A hajtatott endívia november eleje és január eleje között szedhető, értékesíthető. A várható termés 100 m2-en kb. 1300 db fej.