Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Articsóka

Articsóka

(Cynara scolymus L.)

A termesztés jelentősége

Az articsóka a Mediterráneum térségében, Dél-Európában és Észak-Afrikában őshonos, ahol vad alakjai napjainkban is megtalálhatók.

Már a régi görögök és rómaiak is ismerték és fogyasztották. Termesztése később – a római császárság bukása után – csaknem teljesen visszaszorult, és csak a 15. században fedezték fel újra, amikor a mai Olaszország területén ismét szélesebb körben termesztett növénnyé vált.

A 16. században került át Franciaországba, ahonnan később a szomszédos német területekre is eljutott.

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

Az articsóka nem tartozik a világ nagy felületen termesztett, jelentősebb zöldségféléi közé. Egyes szubtrópusi és azokkal határos, enyhe éghajlatú, mérsékelt övi termőhelyeken azonban fontos növény. A világ termelése jelenleg 114 ezer hektáron – 10,6 t/ha átlagterméssel – 1,2 millió tonna. Termesztése egyértelműen Európára koncentrálódik, itt található vetésterületének több mint 80%-a (93 ezer hektár). A többi kontinensen ehhez képest elenyésző felületen foglalkoznak vele. Afrikában 10 000 ha-t, Dél-Amerikában 6000 ha-t, Észak- és Közép-Amerikában 4000 ha-t, Ázsiában mindössze 2000 ha-t foglal el.

Európában elsősorban a déli, délnyugati országokban népszerű és elterjedt. A kontinens – és egyben a világ – legnagyobb termesztő állama Olaszország, itt vetésterülete eléri az 52 ezer hektárt, amely a világ összes termőfelületének 45%-a, az európainak pedig 55%-a. Európa (és a világ) második legnagyobb termelő állama Spanyolország (23 ezer hektár), a harmadik pedig Franciaország (15 ezer hektár). A Kaukázuson túl is termesztik (BORISZOVA et al., 1979).

Nálunk mind ez ideig alig ismert, kizárólag házikertekben – ott is csak szórványosan – termesztett zöldségkülönlegesség.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Fogyasztott része a még teljesen zárt virágkezdemény. Ennek táplálkozási szempontból legértékesebb része a húsos virágalap. Jellegzetesen kellemes ízű húspótló ételek, illetve hústöltelékek készíthetők belőle.

A virágkezdemény táplálóanyag-tartalmáról (kémiai összetételéről) a 130. táblázatban található adatok adnak tájékoztatást. Az articsóka szénhidrátban – és általában energiában – szegény, fehérjében, vitaminokban és ásványi sókban viszont gazdag táplálék. Elsősorban 2,6 g/100 g fehérje-, továbbá 0,09 mg/100 g B1-vitamin-tartalma, valamint foszfor-, kalcium-, magnézium- és vastartalma figyelemre méltó.

130. táblázat - Az articsóka táplálóanyag-tartalma (100 g fogyasztásra érett, ehető részben)

Megnevezés

Mennyiség

Szárazanyag

18,0 g

Energia

84,0 kJ

Fehérje

2,6 g

Olaj

0,1 g

Szénhidrát

2,4 g

B1-vitamin (tiamin)

0,09 mg

B2-vitamin (riboflavin)

0,07 mg

PP-vitamin (niacin)

0,70 mg

C-vitamin (aszkorbinsav)

12,00 mg

A-vitamin

0,13 mg

Kalcium

57,00 mg

Vas

2,10 mg

Magnézium

39,00 mg

Foszfor

70,00 mg


Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

Az articsóka (Cynara scolymus) a fészkesvirágúak (Asteraceae) családjába tartozó évelő növény. Az erőteljes terméscsökkenés miatt nem érdemes a termesztésben 3–4 évnél tovább meghagyni. Angol neve gömbölyű, illetve kerek articsóka (Globe Artichoke). Nem szabad összetéveszteni a jeruzsálemi articsókával (Jerusalem Artichoke), amely viszont a csicsóka (Helianthus tuberosus) angol neve.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

Az articsóka az első évben gyökeret és levélrozettát, majd a második évtől virágszárat is fejleszt.

Gyökér. Erőteljes karógyökere 150–180 cm mélységet is elér, oldalgyökérzete ritka, de a talajban több méterre is lehatoló.

Hajtásrendszer. A növény 120–150 cm magasra nő, a főhajtás mellett oldalhajtások is kifejlődnek. Virágkezdemények mind a fő-, mind az oldalhajtások csúcsán megjelennek. A levelek nagyok, 80–110 cm hosszúak. A levélkék mind a felszínükön, mind a fonákukon szőrözöttek, világos zöldesszürke színűek, hegyük tüskében végződik.

Virág. A virágkezdemények erőteljes növekedésűek. A virágok kékek, illetve liláskékek, július–augusztusban nyílnak. A kinyílt virág durva szövetű, rostos, fogyasztásra már alkalmatlan.

A magvak 6–7 mm hosszúak, 4–5 mm szélesek és körülbelül 2 mm vastagok, csírázóképességüket 4–6 évig megtartják. Ezermagtömegük 30–50 g.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Hőigény. Az articsóka hidegtűrő, de a fagyra érzékeny növény (különösen, ha az a virágzás körüli időszakban éri). A magas hőmérsékletet nem viseli el.

A nagy meleget – különösen, ha az szárazsággal is párosul – nem bírja. Ilyen körülmények között tenyészideje lerövidül, virágkezdeményei pedig rágósak lesznek.

YAMAGUCHI (1983) a 13–18 °C hőmérsékletet már nem bíró növények csoportjába sorolta (a zellerrel, a fejes salátával és a sárgarépával együtt).

BALÁZS és FILIUS (1973) arra utaltak, hogy 18–20 °C-on jól fejlődik, de az ennél nagyobb meleget is bírja.

THOMPSON és KELLY (1957) szerint 0 °C-nál jóval alacsonyabb hőmérsékletet is elvisel, ha az nem vegetációban éri. A tenyészidőszak alatt azonban 0 °C alatti hőmérsékleten többé-kevésbé károsodik, illetve elpusztul.

BORISZOVA és munkatársainak (1979) adatai szerint a mínusz 2–3 °C hőmérséklet még vegetációban sem károsítja jelentősebb mértékben.

Fényigénye pontosan nem tisztázott, a megfigyelések szerint körülményeink között a tenyészideje alatti természetes megvilágítás igényeit kielégíti.

Vízigénye nagy, mélyre hatoló gyökérzete ellenére rendszeres öntözést igényel. Az Amerikai Egyesült Államokban tenyészideje alatt általában 3–5 alkalommal öntözik.

Tápanyagigényével kapcsolatban kevés adat található a szakirodalomban. BALÁZS és FILIUS (1973) szerint erősen tápanyagigényes növény. THOMPSON és KELLY (1957) nagy nitrogénigényét hangsúlyozzák, megjegyezve, hogy annak kijuttatására közvetlenül a szedések megkezdése előtt van szükség.

119. ábra - Articsókanövény (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Articsókanövény (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


Termesztése

Az articsóka hazánk egész területén termeszthető, a tövek gondos téli takarásával tökéletesen áttelel. Talajban nem válogat, de a mély termőrétegű, jó vízelvezetésű, szerves anyagban gazdag talajok az ideálisak számára. Telepítése előtt szerves trágya kijuttatása szükséges.

Szaporítható magvetéssel és rügydugványozással, YAMAGUCHI (1983) szerint előnyösebb a rügydugványozás, mert magvetés esetén erősen heterogén lesz az állomány.

A mag vethető állandó helyre és palántanevelés céljára. Állandó helyre áprilisban vetik, 80–100 cm-es sor- és tőtávolságra, fészkesen. Egy fészekbe 3 db magot célszerű vetni. A kelés a vetés után 10–12 nap múlva várható. A felesleges növényeket ezután el kell távolítani. Így csak a telepítés utáni évben lesz szedhető.

BORISZOVA és munkatársai (1979) szabad földre való vetése előtt a mag hőkezelését ajánlják, benedvesítve, 10–20 napig, 20–25 °C hőmérsékleten, majd ezután 20–30 napig 0–1 °C hőmérsékleten. A vetés mélysége 4–6 cm, a vetőmagszükséglet 3–3,5 kg/ha.

Palántaneveléshez a termesztőhelyiségben februárban vetik a magot 7-es, 8-as cserepekbe, illetve ilyen méretű egyéb konténerbe. A növényeket védett helyen kell tartani egészen a kiültetésig, erre május hónapban kerül sor.

A tápközeggel együtt kiültetett palántákat bőségesen be kell öntözni.

Zölddugványozáshoz márciusban szedik a szaporítóanyagot. A kibontott tövekről éles késsel vágják le a hajtásokat úgy, hogy növényenként két, jól fejlett hajtást meghagynak. A szaporításra szánt hajtásokat 7-es vagy 8-as cserépbe, illetve más, hasonló méretű termesztőkonténerbe ültetik azért, hogy a szabad földre történő telepítés előtt jól begyökeresedjenek. A gyökereztetést termesztőberendezésben végzik. A szaporítóanyagot májusban ültetik állandó helyre úgy, hogy a dugványokat 30 cm mély gödörbe helyezik, amelynek az aljára előzetesen szerves trágyát terítenek.

A szaporítóanyagot 10–12 cm mélyre ültetik és földdel takarják. A kiültetett dugványokat rendszeresen öntözni kell mindaddig, amíg ki nem hajtanak.

A továbbiakban az egész tenyészidőszak alatt gondoskodni kell a gyommentességről és a rendszeres öntözésről. A talajt minden öntözés után célszerű meglazítani.

A szedés már júniusban elkezdhető és általában szeptemberig tart. Egy tőről egy szezonban 4–5 db virágkezdemény szedhető. Akkor kell szedni, amikor a rügyek külső levelei kezdenek kipattanni. A leszedett termés 1 °C körüli hőmérsékleten 20–30 napig eltartható. A legtöbb termés a telepítés utáni 2–3. évben szedhető. A négyéves ültetvényt már célszerű felszámolni és újra telepíteni.

Az articsóka a szabad földön fagyvédő takarással átteleltethető, amely alatt nem fülled be, vagy a földlabdával együtt felszedett tövek pincében, homok közé való elvermelésével.