Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Bimbóskel

Bimbóskel

(Brassica oleracea convar. gemmifera DUCH, JÁV.)

A termesztés jelentősége

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

A bimbóskel az úgynevezett finomkáposzta-félék közé tartozik. Hazánkban – bár már elég régen ismerik – termesztése még mindig nem vált általánossá.

Legnagyobb területen Észak- és Nyugat-Európában termesztik, egyes államokban a legfontosabb zöldségfajok közé tartozik.

Angliában több mint 15 ezer hektár a termőterülete, Hollandiában 5–6 ezer, Franciaországban 3–4 ezer hektár. Az egy főre jutó éves fogyasztás ezekben az országokban 1,5–2 kg között ingadozik, de Angliában meghaladja a 3 kg-ot.

Jelentős termőfelületeket találunk még Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban (Kaliforniában).

Magyarországon évek óta folynak a próbálkozások, hogy a bimbóskel kilépjen a házikerti keretek közül, de egyelőre nem sok sikerrel.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

A bimbóskel táplálkozási értéke felülmúlja a többi káposztaféléét, hiszen 5–6 g/100 g fehérjét, 90–130 mg/100 g C-vitamint és sok B1-, B2-vitamint, ásványi anyagot tartalmaz. Szárazanyag-tartalma 14%.

A termés nagy részét a hűtőipar dolgozza fel, s ilyen formában itthon és külföldön egyaránt keresett cikk.

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA ÉS NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

Latin neve Brassica oleracea convar. gemmifera. A kétéves fajok közé tartozik, az első évben a 25–150 cm hosszú karószáron a hosszú levélnyelű levelek hónaljában fejlődnek ki a dió nagyságú, kis, tömör kelkáposzta-fejecskék, a kelbimbók, ezeket fogyasztjuk.

Főgyökere mélyre hatol (80–100 cm), oldalgyökerei a felső 20–30 cm-es talajréteget hálózzák be.

ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Biológiai igényei alapvetően a többi káposztafélééhez hasonlók, de van néhány lényeges eltérés is.

Fényigénye kicsi, hőoptimuma 13±7 °C, de jobban elviseli a szélsőségeket, mint a többi káposztaféle. A hosszú tenyészidejű fajták a mínusz 15–20 °C-ot is elviselik, de magas hőmérsékleten sem károsodnak.

Vízigénye nagy, de mélyre hatoló főgyökerével a szárazabb időszakokat viszonylag jól átvészeli. Jó termésre azonban csak a hűvösebb, csapadékos klímájú vidékeken számíthatunk, hazai körülmények között öntözni kell.

A pangó vizet nem tűri, gyökerei hamar elpusztulnak.

Tápanyagigénye nagy, mert a fogyasztásra kerülő részén kívüli zöld tömege is számottevő. Különösen nitrogén- és káliumigénye jelentős, de a túlzott nitrogénadagolástól a bimbók fellazulnak. Nem előnyös közvetlenül istállótrágyázás után telepíteni. A bimbóskel bórigényes növény.

A talaj iránt szintén igényes, csak a mély rétegű, középkötött, humuszban gazdag, semleges kémhatású talajon várható nagy termés.

Termesztett fajták, fajtakiválasztás

A bimbóskelfajták a következő fajtabélyegekkel jellemezhetők.

Alaktani fajtabélyegek:

növekedési erősségük szerint megkülönböztetünk alacsony (50–70 cm), középmagas (70–90 cm) és magas (90–110 cm) fajtákat;

– a lombozatot alkotó levelek közül fontos:

a) a száron lévők nyelének hossza, a bimbót védő állása, fagytűrése, színeződése lehet fontos tulajdonság;

b) a bimbót borító leveleknél a borulás mértéke (rásimuló, kissé elálló stb.) a fontos;

– a bimbók alakja lehet ovális vagy gömb;

– a bimbók nagysága 2–4 cm között változik (a 2–3 cm-eseket az ipar, a 3–4 cm átmérőjűeket a friss piac részesíti előnyben). A nagysággal kapcsolatos fajtatulajdonság az egy tövön lévő bimbók átmérőjének szórása. Az egyenletesség a hibridfajtákon nagyobb, illetve tetejezéssel fokozható;

– a bimbók elhelyezkedése a száron lehet ritkább vagy sűrűbb, illetve függőleges vagy spirál alakú sorokban;

– a bimbók színe lehet világos, közép- és sötétzöld, ismeretesek antociános színeződésre hajlamos fajták, sőt újabban rubinszínű bimbójú is van;

– a bimbók felülete sima vagy érdesebb;

– a bimbók tömöttsége;

– a bimbók felnyílási hajlama a kereskedelmi értéket szabja meg;

– a bimbók leválaszthatósága a szárról.

Beltartalmi mutatók (főleg a termesztéstechnikával függenek össze):

vitamintartalom,

szárazanyag-tartalom stb.

Biológiai tulajdonságok:

egyszerre érés,

ellenálló képesség hidegnek-melegnek, szárazságnak, betegségnek (Botrytis),

termőképességük 7–20 t/ha, mely 0,6–1 kg/tő termésből alakul. Egy-egy növényen 50–80 db bimbó fejlődik, s a termés a növény egész tömegének 25–30%-a.

Felhasználási lehetőség szerint megkülönböztetünk:

– friss fogyasztásra,

– ipari feldolgozásra és

– mélyhűtésre alkalmas fajtákat.

Tenyészidő szerint (ültetéstől szedésig) vannak:

– rövid (80–100 nap),

– középhosszú (100–130 nap) és

– hosszú (130–160 nap) tenyészidejű fajták.

A rövid tenyészidejűek alkalmasak másodtermesztésre, a hosszú tenyészidejű fajták jól szedhetők géppel, s ezek a legtélállóbbak.

Domic F1: rövid tenyészidejű, magas, erős szárú, bőtermő. Bimbói gömbölyű vagy kissé ovális alakúak, sima felületűek, sötétzöldek, s könnyen leválaszthatók. Szedési ideje augusztus közepétől november közepéig széthúzható, mert az érett bimbók sokáig a növényen hagyhatók.

Rosmarie: középhosszú tenyészidejű, bimbója középzöld, gépi aratásra alkalmas. Szedhető szeptember végétől december elejéig.

Lunet F1: középhosszú tenyészidejű, erőteljes növekedésű, extenzív fajta. A nitrogén túladagolására különösen érzékeny. Bimbói gömbölyűek, középnagyok, tömörek. Alkalmas a folyamatos szedésre is.

Citadel F1: középhosszú tenyészidejű, szára középmagas, vastag, rajta a bimbók nem érnek össze. Bimbói kerekek, kemények, sötétzöld színűek, a szárról könnyen leválaszthatók. Tisztítási vesztesége kicsi. Október végétől január elejéig kézzel és géppel egyaránt szedhető.

Szabadföldi termesztés

A bimbóskelt csak szabadföldi körülmények között termesztik, hiszen hosszú tenyészidejű növény, termése pedig gyorsfagyasztva jól eltartható.

A termesztés technológiai változatai a következők:

Rövid és közepes tenyészidejű fajták ültetése május közepétől július közepéig.

Hosszú tenyészidejű fajták ültetése őszi betakarításra április elejétől május végéig.

Hosszú tenyészidejű fajták ültetése téli szedésre május közepétől június közepéig.

Állandó helyre vetés esetén az ültetés fenti időpontjai előtt 3–4 héttel vetünk szemenként vető géppel.

AZ ÉGHAJLAT ÉS A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

A növény folyamatos növekedéséhez a talaj kellőképpen levegős, de jó vízgazdálkodású, mély rétegű legyen. Jó termésre csak a hűvösebb, párás területeken számíthatunk.

A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE

Viszonylag hosszú tenyészideje miatt elsősorban főnövényként termesztjük, de az újabban köztermesztésbe kerülő rövid tenyészidejű fajták előtt tavasszal más növény is beiktatható.

TÁPANYAGELLÁTÁS

A bimbóskel trágyázási tervét is a tudományosan megalapozott elvek alapján állítjuk össze (137. táblázat).

Tervezhető termésszintje a termőhelyi adottságok és a fajta stb. figyelembevételével 8–25 t/ha között változik.

A bimbóskel lehetőleg ne kerüljön frissen istállótrágyázott területre.

A nitrogént a rövid tenyészidejű fajtáknak 50%-ban indító-, 50%-ban fejtrágyaként adjuk. A hosszabb tenyészidejű fajtáknak csak 30%-nyi indítótrágyát juttassunk ki, a többi nitrogént – 2–3 alkalomra elosztva – fejtrágyaként adjuk.

A foszfort mindig az őszi talajmunkák során dolgozzuk be, a kálium 70%-át – könnyebb talajokon a felét – ősszel, a többit indítótrágyaként adjuk.

A túlzott nitrogénadagolás a tenyészidő vége felé a bimbók lazulásához, kihajtásához és a hidegtűrő képesség csökkenéséhez vezet.

TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

A bimbóskel gyökértömege a 20–30 cm-es talajrétegben helyezkedik el, s főgyökere még ennél is mélyebbre hatol. Talajmunkái során a forgatást mindig ekével végezzük, egyéb tekintetben az ültetési, illetve vetési idejéhez igazodva állítjuk össze a talajművelési munkák sorrendjét a többi káposztafélékéhez hasonlóan.

SZAPORÍTÁS

A bimbóskelt a házikertekben palántaneveléssel, a nagyüzemekben egyre inkább szemenkénti állandó helyre vetéssel szaporítjuk.

Tenyészterület-igénye a káposztaféléké közül a legnagyobb. A fajta tenyészidejétől függően 30–40 ezer db/ha-os növénysűrűség elérése a cél. Sortávolsága 70–75 cm.

Palántaneveléshez 4–5 hetes időtartammal számoljunk. 1 m2-re 3 g magot vetve 500–600 db palántát kapunk. A sűrűbb vetésnek nincs jelentősége, mert többnyire szabadföldi vagy hidegágyba vethetünk. Egy hektár palántaanyagát 180–240 g vetőmagból állíthatjuk elő.

Állandó helyre vetéssel a 2–3-szoros magmennyiség (360–480 g/ha) szükséges, mert ilyenkor a tervezett tőtávolság felére vetünk.

NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK

A palántázott állományban a hiányos eredést kisüzemben pótlással javíthatjuk, az állandó helyre vetéskor kelés után a tőszámbeállítás esedékes.

Fontos ápolási munka az öntözések és az eső utáni talajporhanyítás.

Gyomirtása a fejes káposztáéval megegyező.

Fejtrágyázása a korábban elmondottakon kívül még lombtrágyával is kiegészíthető, erre a célra a 0,25%-os Volldünger vagy Wuxal a legmegfelelőbb.

Öntözésére rendszeresen sort kell keríteni, de az ültetéskor, a vetéskor, a kelés után és a bimbóképzés időszakában elengedhetetlen a vízutánpótlás. Ezzel a tenyészidő első felében a hosszú szár kialakulását, a vége felé kissé visszafogott vízadagolással pedig a tömörebb és télállóbb bimbók képződését segítjük elő.

Rendszeres öntözés esetén a talaj 60–70%-os vízkapacitási szintjénél esedékes a következő vízadagolás, így szárazabb vidékeken 4–7 alkalommal, összesen 140–180 mm víz mesterséges pótlására kerül sor.

A bimbóskel különleges ápolási munkája a tetejezés, amellyel megszüntetjük a tenyészőcsúcs növekedését, ezáltal a felső bimbók is elérik a szabványban előírt mérethatárt.

A tetejezésre az ültetés után 8–10 héttel, illetve a szedés várható időpontja előtt 3–4 héttel kerül sor. Többnyire bottal roncsolják szét a tenyészőcsúcsot, de ez a munka késsel is elvégezhető. Jó hatásúak a vegyi növekedésgátlók is. A túl korai tetejezés káros, mert ilyenkor a felső bimbók kihajthatnak.

BETAKARÍTÁS, ÁRU-ELŐKÉSZÍTÉS, TÁROLÁS

A betakarítás fő időszaka az október–november, de ha piaci igény van rá és rövid tenyészidejű fajtát termesztettünk, már augusztustól kezdhető. A télálló fajták – különösen kisüzemben – a téli fagyok beállta után is szedhetők.

Kisüzemben kézzel, nagyüzemekben géppel szednek.

Kézi szedéskor fokozatosan (alulról fölfelé haladva) választjuk le a bimbókat az érés üteme szerint, de a hibridfajták egyszerre is szedhetők. Télen az egész tövet bevisszük fagymentes helyre, s 0 °C fölött fölengedve leszedjük a bimbókat. A fagyos termést kesztyűvel válasszuk le, mert különben a kéz melegétől megfoltosodik.

A gépi betakarítás egy-, illetve kétmenetes lehet. A lelevelezett növényeket a gép kivágja, s a gépen ülő dolgozók behelyezik a bimbólefejtő nyílásokba. Kétmenetes betakarításkor a bimbófejtés műveletére külön gép áll rendelkezésre, amelyhez beszállítják a levágott és lombtalan bimbós szárakat.

A termést nagyság és minőség szerinti osztályozás után értékesíthetjük. Friss fogyasztásra a nagyobb (3–4 cm), gyorsfagyasztásra a kisebb (2–3 cm) átmérőjű bimbók az alkalmasak.

Várható termés 9–16 t/ha, korai termesztésből ennek csak mintegy 80%-a.

Ökonómia

A bimbóskeltermesztés ökonómiai értékeléséhez tudni kell, hogy a fedezeti pont 7–9 t/ha termés, amelyet a hazai nagyüzemek nagyon sokszor nem érnek el. A kis termésátlagnak elsősorban a tőhiány, a rossz fajtamegválasztás és a növényvédelmi munkák hiányosságai az oka.

Magtermesztés

A dugványnevelő évben a korai fajtákat július közepén, a késeieket július elején ültetjük – vagy két héttel korábban végleges helyre vetjük – 20–36 ezer tő/ha sűrűséggel.

A dugványokat kint is teleltethetjük, ilyenkor tövüket feltöltögetjük, s a lombot sem szedjük le. Hagyományosan az október közepén gyökerestől kiemelt és – a hajtáscsúcs rozettája kivételével – lelevelezett dugványokat tőzeges földkeverékbe egymás mellé állítva, veremben teleltetjük. A bimbók épségére ügyelni kell.

A magtermő év tavaszán a növényeket kiültetjük (lásd a karalábénál), a szelekciós munka mindkét évben a többi káposztaféléével egyezik meg.

A virágzat a tenyészőcsúcsból, ritkán a bimbókból fejlődik, magja júliusban érik és 3–4 menetben aratható.

Várható magtermés 180–260 kg/ha.